Puli Space Technologies

Fedezd fel!

Rólunk

image

Téridő plakett

Az első hasznos terhünk a Holdon a Téridő plakett lesz, egy időkapszula egyidőben a Földön és a Holdon! A Téridő plakett segítségével szeretnénk örök emléket állítani többek között a legendás Aranycsapatnak is!

Támogasd közösségi kampányunkat a tokeportal.hu/puli oldalon!
image

Felderítés extrém terepen és környezetben

A Puli Space Technologies Kft. egy budapesti székhelyű űrtechnológiai vállalat, mely 2010-ben alakult azzal a céllal, hogy a gyorsan növekvő magán Hold-ipar részévé váljon. A Puli Space Technologies egy olcsó, könnyű, egyedülálló mobilitási képességekkel rendelkező holdjáró rover, valamint mérőeszközök fejlesztésén dolgozik, melyek képesek túlélni a szélsőséges holdi környezetet, holdi erőforrásokat felfedezni, valamint segíteni azok holdfelszíni hasznosítását.

image

Első küldetésünk a Holdra

A Téridő plakettet 2021-ben az amerikai Astrobotic cég Peregrine leszállóegysége fogja elszállítani a Hold felszínére. Az Astrobotic a hivatalos holdi szállítópartnerünk 2016 augusztusa óta.

További részletek
image

NASA fődíjas mérőeszköz & NASA támogatás

A Puli Space csapata nyerte el a NASA JPL "Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét" kihívás 30,000 dolláros fődíját 2020-ban a "Holdi Erőforrások" kategóriában. A nyertes innovatív koncepció a jelenleg fejlesztés alatt álló, a Holdon vízjeget kereső, miniatűr Puli Holdi Vízszimatoló lett, amely azonosítja és feltérképezi a holdkőzet felszín alatti hidrogén-tartalmát egy kisméretű rover hasára szerelve, akár már 2022-ben. A NASA 225,000 dollárral és szakmailag is támogatja a fejlesztést 2021 januártól egy éven keresztül.

További részletek
image

Hold és Mars analóg tereptesztek

Csapatunk figyelemre méltó tapasztalatokat szerzett az Analóg Bolygókutatásban (APR) a jövőbeli emberes és robotos űrkutató expedíciók segítése érdekében. A Puli rover földfelszíni prototípusaival számos sikeres tereptesztet hajtottunk végre holdi és a marsi felszínnel analóg terepeken, gyakran analóg űrhajósokkal is együttműködve (PISCES központ Maunacast misszió, Mauna Kea, Hawaii; MARS2013 küldetés, Szahara, Marokkó; AMADEE-15 expedíció, Alpok, Ausztria).

image

A Google Lunar XPRIZE verseny

A Puli csapat 2010-től volt hivatalos résztvevője a Google Lunar XPRIZE (GLXP) versenynek, melynek célja az volt, hogy a magánfinanszírozású csapatok egy saját űreszközt küldjenek a Holdra elsőként, ott megtegyenek 500 métert, holdfelszíni HD fotókat és videókat visszaküldve a Földre. Bár a verseny 2018-ban győztes nélkül ért véget, a Puli Space Technologies folytatja küldetését, hogy rovert és mérőeszközöket jutasson égi kísérőnkre.

Lunar XPRIZE honlap

Küldetésünk

A Hold elérése

Az első magyar és egyben első európai hasznos teher, a Téridő plakett időkapszula Holdra juttatása

Technológia demonstráció

A Puli Holdi Vízszimatoló (PLWS) mérőeszköz és Puli holdjáró rover egyedi képességeinek bemutatása a Hold felszínén

Vízjég keresés

Vízjég kimutatása és koncentrációjának mérése a holdkőzetben az új, költséghatékony PLWS mérőeszközünkkel

Tudományos mérések

Felbecsülhetetlenül hasznos tudományos adatok gyűjtése a holdi sugárzási és hőtani környezetről, vízjég lelőhelyekről

Holdfelszín felderítése

Nehezen megközelíthető területek, kráterek, lávatölcsérek és árnyékos helyek meglátogatása, feltérképezése

Képek és videók készítése

Fényképek és videók készítése a leszállóhelyről, holdi tájakról és a Földről

Kompetenciáink

work-image

Holdfelszín alatti víz (hidrogén) tartalom mérése és feltérképezése alacsony energiás neutronok detektálásával

work-image

Gépészmérnöki tervezés, 3D CAD modellezés

work-image

Elektronikák, nyomtatott áramkörök tervezése holdjáró roverhez

work-image

Rover elektronika összeszerelése, integrálása és tesztelése

work-image

Holdi leszállóegység és hasznos terhek hőtani szimulációja és analízise

work-image

Együttműködés analóg űrhajósokkal (AMADEE-15, Kaunertal sziklagleccser, Ausztria)

work-image

Küldetésirányítás a budapesti ”földi” irányítóközpontunkból (AMADEE-15, Kaunertal gleccser, Ausztria)

work-image

Mars analóg terepteszt analóg űrhajósokkal (MARS2013, Szahara sivatag, Marokkó)

work-image

Hold analóg terepteszt egyidőben két roverrel (Mission Maunacast 2013, PISCES, Mauna Kea, Hawaii)

work-image

Küldetésirányítás a budapesti ”földi” irányítóközpontunkból (Mission Maunacast 2013, PISCES, Mauna Kea, Hawaii)

work-image

Elektronika besugárzása és dózis tesztje Co-60 gamma forrással (ATOMKI, Debrecen)

work-image

Nehezen megközelíthető, távoli területek vizuális vizsgálata, 360°-os panoráma fotók készítése a Puli roverrel

work-image

Sugárzási környezet részecsketranszport szimulációja és analízise Monte Carlo módszerrel

work-image

Mechanikai szimulációk és analízis végeselem módszerrel

work-image

Holdi poros plazma szimulációk - Holdi kráter és űreszköz felületének elektromos potenciálja

work-image

Holdfelszíni leszállóhely analízise és modellezése, Küldetéstervezés

work-image

Küldetésvezérlő és repülésirányító szoftver fejlesztése és tesztelése

work-image

Magaslégköri ballon-kísérlet (együttműködés a Nescafé-val)

work-image

Frekvencia-válasz elemzés mechanikai tervezéshez

work-image

Holdi poros plazma szimulációk - Holdpor koncentrációja űreszköz körül

work-image

Hőszabályzó alrendszer hőtani szimulációi és tervézése holdi roverhez

Csapattag

Munkaóra

Analóg terepteszt

Támogató

Csapatunk

Dr. Pacher Tibor
Ügyvezető igazgató & Alapító
Pathy Miklós
Szoftver csoportvezető
Hazadi Mátyás
Villamos csoportvezető
Lucsányi Dávid
Tudományos csoportvezető
Juhász Koppány
Gépész csoportvezető
Grünvald Szabolcs
Rendszermérnök
Baji Zoltán
Villamosmérnök
Döbrentei Sándor
Szimulációs mérnök
Pálfi Bars
Hőmérnök
Mateusz Rosiek
Űrmérnök
Nagy Szabolcs
Alkalmazott fizikus
Brezovcsik Dániel
Alkalmazott fizikus
Fehér Gábor
Alkalmazott matematikus
Bárdi Attila
IT mérnök
Szűcs László
Tudománykommunikátor
Móra Róbert
Közösségi média felelős
Simon Schuster
Gépészmérnök gyakornok
További csapattagok

Partnereink

Kiemelt Partner

Támogatók

Együttműködő Partnerek

Erős Antónia

műsorvezető, újságíró
2016. augusztus 13.

Sokszor beszéltünk már erről a híradóban, és egyre kevésbé tűnik őrültségnek. ... Itt nem egyszerű és rövid ideig tartó lelkesedésről van szó, hanem kőkemény munkáról, elhivatottságról, állandó tanulásról annak ellenére, hogy kudarcok is érhetnek.

Chikán Attila

közgazdász, egyetemi tanár, MTA rendes tagja
2014. november 18.

Ez a projekt nekem arról szól, hogy merjünk nagyokat álmodni és tenni értük: sokan mondják, tudják, hogy megvan ehhez a tudás ebben a kicsi országban. Itt a lehetőség, hogy bebizonyítsuk.

Gerényi Gábor

informatikus, újságíró, az index.hu társalapítója
2014. október 6.

Először előre küldeném a Pulinkat, nézzen körbe kicsit, szaglásszon, vizsgáljon, barátkozzon, legyen kedves az ottaniakkal, bárkik is legyenek azok.

Hajós András

énekes, dalszerző, humorista
2014. szeptember 12.

Álmokra, mesékre szükségünk van, a világűr látható, és ez az álom akár valóra is válhat. A Puli Holdra szállása egy ilyen valóra váltható álom. Rajtunk is múlik, hogy megtörténik-e.

Hamar Dániel

népzenész, űrkutató, geofizikus
2014. szeptember 25.

Tudósaink, gondolkodóink, zenészeink viszik hírét, hogy itt, a Kárpát medencében, egy furcsa nyelvet beszélő népcsoport - talán épp a nyelvének köszönhetően nagyszerű dolgokat képes véghezvinni.

Jon Lomberg

űrművész, tudományos újságíró
2016. április 10.

Budapesti látogatásom alkalmából saját szememmel láttam, mennyire inspirálja a Puli a diákokat, a nagyközönséget. Már ez önmagában értékessé teszi a projektet.

Kiss László

csillagász, MTA rendes tagja
2015. július 22.

A Puli egyszerre szakmai kihívás és szimbólum. Sikeres küldetése mindannyiunk sikere lehet, egy olyan össznépi pozitív élmény, amire mindenki egyaránt büszke lehet. Puli a Holdon - csodaszép gondolat!

Kürti Sándor

üzletember, a Kürt Zrt. elnöke
2014. október 16.

A Puli egyik célja lehetne, hogy nemzetünket összehozza. Köszönhető az álomszerű küldetésnek - Pulit a Holdra! - mely támadhatatlan, lelkesítő és tiszta. Mikor volt utoljára ilyen nemes összefogásra alkalmunk?

Somlai-Fischer Ádám

Prezi művészeti vezető, társalapító
2014. szeptember 4.

Nekem személy szerint az tetszik a legjobban a Puli Space projektben, hogy egy lehetetlennek tűnő feladatba fogtak bele. Olyanba, amiről a legtöbben azt mondják, úgysem sikerülhet.

Gróf Széchenyi István

politikus, író, polihisztor, közgazdász
1828

Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.

Hírek

post-image

Juttassuk el az Aranycsapatot a Holdra!

Segíts Te is eljuttatni Magyarországot a Holdra! Ezzel a kampánnyal az Aranycsapatnak szeretnénk egyedülálló, örök emléket állítani a Téridő plakett segítségével - a Holdon és a Földön egyaránt!

Tovább
post-image

Puli Space a RADNEXT támogatója

A Puli Space hivatalos támogatója és tagja lett a születő RADNEXT európai K+F hálózatnak, ami a sugárzások elektronikára gyakorolt hatásait fogja tesztelni és tovább csökkenteni.

Tovább
Összes hír

Kapcsolat

Iroda

Sztregova u. 1., 1116 Budapest, Magyarország
officepulispace.com

Telefon

+36 70 772 1727

Csatlakozz!

hrpulispace.com
Küldj nekünk egy CV-t és motivációs levelet!

Sajtó

mediapulispace.com